
2025-03-13 08:39
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Prof. Dr. Cserni Imre, nyugalmazott egyetemi tanárunk, mezőgazdasági mérnök, talajtan és agrokémia szakmérnök, professzor emeritus, 2025. március 11-én örökre itt hagyott bennünket.
Keszei István: Teljes lényeddé (részlet)
A mélybe csak tested merült el,
csak ő tűnt el a föld alatt,
de lényed lényege ezer felé
szóródva is köztünk maradt.
Prof. Dr. Cserni Imre Kecelen született 1935. március 25-én. Elemi iskoláit szülőhelyén, valamint Kalocsán végezte, majd egy évig a fővárosi, három évig a kecskeméti piaristáknál tanult. Tanulmányait a Gödöllői Agrártudományi Egyetemen folytatta, ahol 1963-ban mezőgazdasági mérnök, 1969-ben talajtan és agrokémia mezőgazdasági szakmérnök diplomát szerzett. Doktori címét 1971-ben, kandidátusi értekezését 1983-ban védte meg. 1999-ben habilitált, 2000-től pedig egyetemi tanár volt. 1963-tól közel három évtizeden át a kecskeméti székhelyű Duna–Tisza közi Mezőgazdasági Kísérleti Intézetnél (napjainkban ZKI Zrt.) dolgozott. Tudományos segédmunkatársként kezdett, majd munkatárs, főmunkatárs, végül tudományos osztályvezető volt. Közben több évet Algériában, illetve több hónapot Nicaraguában, Laoszban és Jemenben dolgozott szakértő kutatóként. 1991 óta az utolsó pillanatig a Neumann János Egyetem Kertészeti és Vidékfejlesztési Karán, valamint jogelőd intézményében tanított. A Duna-Tisza közi homoktalajok tápanyag-gazdálkodásának, a tápelemek mobilitásának, valamint a homokhátság talajainak vízgazdálkodása, talajművelése terén kutatott. Nevéhez fűződik a gumós édeskömény nemesítése is. Kutatási témáiban több mint 200 ismeretterjesztő és tudományos publikációja jelent meg saját és társszerzőként. Az MTA köztestületi tagja, a Magyar ENSZ Társaság, a Magyar Professzorok Világszövetsége és a Magyar Agrártudományi Egyesület Talajtani és Agrokémiai Bizottsága tagja volt.
Szakmai tevékenységéért több ízben is jutalmazták: Elismerő oklevél (FVM, 1999), Kecskeméti Főiskoláért (2002), Mathiász János-díj (2005), Kecskemét Város Környezetvédelméért Díj (2007), Nívódíj a Földművelés és földhasználat című tankönyvért (2008), a Kecskeméti Főiskola KFK Aranygyűrűje (2009), Bács-Kiskun Megye Tudományos Díja (2011), Neumann János Egyetem Rektori Dicséret (2025).
Kollégái és tanítványai tisztelték szakmaiságát, sokrétű tudását. Szeretettel és elismeréssel gondolunk rá, emlékét őrizzük!