A FÉLÉVES SZAKMAI GYAKORLAT (7. illetve 4. félév)
 

Kedves Hallgatók!

A féléves szakmai gyakorlat szerződéseivel kapcsolatos tájékoztatás:

A féléves szakmai gyakorlat letölthető dokumentumai (Kérelem, Beszámoló, Igazolás és értékelés)

Az Egyetem a céggel Együttműködési megállapodást köt, mely BSC. szakon általában a 6. félév lezárása után kezdődhet, és beszámolóval együtt a 7. félév szorgalmi időszakának végéig le kell zárulnia. (FOSZK szakon a 3. félév lezárása után a 4. félévben.)  A külső céggel kötött Együttműködési megállapodás időtartama lehet hosszabb a kötelező gyakorlati időnél (több éves vagy határozatlan idejű is lehet).  Amennyiben több hallgató megy azonos gyakorlati helyre, egyetlen szerződést kell kötni.

Az összefüggő gyakorlat kezdő dátuma általában június 20. és a végső dátuma október 31., BSc. teljes idejű (nappali) munkarend esetén. FOSZK képzésben intervalluma általában január 26 és május 5. közé esik. MSc. képzésben a 80 óra általában szintén a tavaszi időszakra esik. MSc. képzésben a cég és az egyetem között – tekintettel a gyakorlat időtartamára – szerződés kötése nem szükséges.

Az Együttműködési megállapodáshoz kötelező kitölteni az Adatlap nevű nyomtatványt is.A cég és a hallgató között kötendő Hallgatói munkaszerződés tartamának az Együttműködési megállapodás tartamán belül kell esnie (ld. II.5. pont).

A KVK karon végzett szakmai gyakorlat (belső kert, feldolgozó, laboratórium, tangazdaság) esetén Hallgatói munkaszerződést kell kitölteni a hallgató és az egyetem között, valamint ehhez is kötelező az Adatlap kitöltése.

A BSc. 7. féléves, a FOSZK és MSc. 4. féléves szakmai gyakorlat követelményrendszerei a Neptunban az aktuális félév tárgyleírásaiban megtalálhatók.

További tájékoztatást a szakfelelősök és kar tanszéki adminisztrátorai nyújtanak  elérhetőségek http://kvk.uni-neumann.hu/munkatarsak-telefonszama-es-szobabeosztasa.

Nyomtatványok                                                 

Figyelem: a sárgával kiemelt részeket kell kitölteni, majd a két dokumentumot (Adatlap és Együttműködési megállapodás) kérjük elektronikusan megküldeni word formátumban (aláírások nélkül) az adott szak tanszéki adminisztrátorának (Agrárökonómiai és Vidékfejlesztési Tanszék: Bene Melinda bene.melinda@nje.hu; ; Kertészeti Tanszék: Vadnay Brigitta vadnay.brigitta@nje.hu; és Agrártudományi Tanszék (mezőgazdasági mérnök és FOSZK): Antal Tímea antal.timea@nje.hu )!

Adatlap (Együttműködési megállapodáshoz)  BSc szakok szerint:

Adatlap_szerz_BSc-Kertész-sablon-2024

Adatlap_szerz_BSc-Mezgmérnök-sablon-2024

Adatlap_szerz_BSc -Vid-sablon-2024

Együttműködési megállapodás NJE-cég BSc szakok szerint

Együttműködési megállapodás_BSc Kertész-sablon 2024

Együttműködési megállapodás_BSc-Mezgmérn-sablon-2024

Együttműködési megállapodás BSc-Vid-sablon-2024
  

Adatlap (Együttműködési megállapodáshoz) FOSZK 

Adatlap_szerz_FOSZK-KVK-2024


Együttműködési megállapodás NJE-cég FOSZK

Együttműkmegáll NJE Mezőgazdasági FOSZK 2024

 

Adatlap Hallgatói munkaszerződéshez (karon teljesítendő gyakorlat)   

Adatlap HallgmunkaszerződésKVK-2024

 

HALLGATÓI MUNKASZERZŐDÉS KVK-hallgató  

Hallgatói munkaszerződés-NJE sablon 2024