Antóni Gergő Vidékfejlesztési agrármérnöki BSc szakos hallgató

Másodévesként kerültem a KVK Hallgatói Képviseletébe. Jelenleg tagja vagyok a Hallgatói Ügyek Bizottságának, valamint Alelnök vagyok a Hallgatói Képviseletben. Számos feladatban és rendezvényszervezésben vettem részt, amit folytatni is szeretnék és továbbra is tagja szeretnék lenni ennek a közösségnek. Úgy gondolom, hogy egy összetartó közösséget sikerült létrehoznunk a hallgatók között és ezt az elkövetkezendő években fenn is szeretnénk tartani. 

Célom, hogy minél több program, rendezvény és buli valósuljon meg a közeljövőben.